Kellenek kreatív magyar borászok

Legjobb borok
Legjobb borok

Kellenek világos vízióval és kreativitással megáldott magyar borászok

Soha nem kapta még meg hajós-bajai pince a Vándor-díjat, vagyis a legeredményesebb pincének járó kitüntetést az Országos Borversenyen. Számít ez valamit?

Hadd pontosítsak: a hazai 40. Országos Borversenyen egy nagy aranyérmet, hat aranyérmet és két ezüstérmet kaptam, ám a kilenc borból három készült Hajós-Baján, hat pedig a villányi pincémben.

Melyik hajós-bajai borai kaptak elismerést – és ez a „harmadolt” díj mit jelent a korábban nem túl ismert borvidéknek?

A Frisch Irsai Oliver fehérbor, a jégbor és a 2017-es prémium kadarka származik Hajós-Bajáról – megjegyzem, az a kadarka, amelynek korábbi évjáratai már négyszer is Champion-díjasak lettek a fajta Kárpát-medencei versenyén. Azért óriási dolog ez a díj, mert feketén-fehéren megmutatja, mire képes a felső-bácskai, magas humusztartalmú és általában a hazai lösztalaj. Arra is büszke vagyok, hogy a Koch Borászat mellett ma már több hajós-bajai borász mutatja az oroszlánkörmeit: a Sziegl, a Szemerey vagy az Antal pincék óriási lelkesedéssel készítenek nagyszerű borokat, a helyi Vintegro Pinceszövetség összefogása pedig példaértékű borvidéki kezdeményezés.

Van-e a kadarka mellett létjogosultsága Hajós-Baján más vörösboroknak is?

Igaz, hogy a Magyar Tudományos Akadémia Borversenyén mind a két vörösbor kategóriát villányi borokkal nyertem: a felsőt a villányi Csanád cuvée 2012-es évjáratával, a középkategóriát pedig a 2015-ös villányi Cabernet Sauvignon Classicus-szal, ám a második helyezett már hajós-bajai szőlőbirtok bora lett, méghozzá egy kis fahordós érlelésű Cabernet Sauvignon Barrique 2015-ből, ami már több nemzetközi megmérettetésen is nagyon jól szerepelt, például Düsseldorfban is kapott egy aranyat.

Milyen a szakmai megítélése az Országos Borversenynek?

Azt hiszem, kezd beérni a három évvel ezelőtt elindított program: akkor a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a HNT elhatározta, hogy ez lesz az ország legnagyobb és legszínvonalasabb borversenye. Ezt mára sikerült is elérnünk. Az Országos Borverseny ma Magyarország legszélesebb körű, legnagyobb borseregszemléje. A hegyközségi borversenyen legjobban szereplő jó borok mennek tovább a borvidéki versenyre, ahonnan az ott aranyérmet kapott borok ingyen nevezhetők az országos versenyre. Idén minden rekord megdőlt, hiszen közel ezer  fehér, rosé, vörösbor és pezsgő mintát küldtek a versenyre! Az egyéb díjakban, elismerésekben mindig lehet némi elfogultság, ám a borversenyen vakon kóstolnak a legjobb borszakértők, szóval, ez a legobjektívebb megmérettetés. Az ország borvidékeiről elsősorban Cabernet Sauvignon, Franc, olaszrizling, furmint, irsai olivér, rajnai rizling, kadarka borok kerültek nevezésre és pár tétel pezsgő. Nagy számban villányi, tokaji, egri, és természetesen Hajós-Bajai borbirtok is képviseltette magát.

Ha már szóba kerültek más díjak: az elmúlt években Ön ötször is benne volt az Év Bortermelője utolsó körében, mégsem kapta még meg ezt a hazai elismerést. Az Országos Borverseny Vándor-díja kompenzálja ezt valamicskét?

A legjobb Magyar borok

Az Év Bortermelője-díjat eddig is nagyszerű szakemberek kapták meg, és nyilván azért dolgozom, hogy a közönség és a szakma is elismerje a munkámat. A Vándor-díjnak nagyon örülök, ahogyan annak is, hogy a piac is visszaigazolja a tevékenységemet. És ha néha tréfálkozunk is egymás között azon, hogy ki milyen díjat kapott vagy nem kapott meg éppen, minden hiteles bortermelő kollégámmal azon vagyunk, hogy a legjobb magyar vörösborok egyre ismertebbek és elismertebbek legyenek kül- és belföldön egyaránt.

Dr. Nagy István miniszter úr az Országos Borversenyen mondott ünnepi köszöntőjében kiemelte, hogy példaértékű a magyar agrár-élelmiszer iparban a hazai borágazat piaci teljesítménye. Mint mondta, „a magyar kreatív borászok a borfogyasztói trendek építői és nem követői.” Ez mit jelent?

A miniszter úr arra gondolhatott, hogy a magyar borok amit az emberek meg fognak szeretni, azt valakinek előbb meg kell álmodnia. Ezek a fehér, rosé és vörösborokra, de még a különleges desszertborokra is érvényesek. Kellenek világos vízióval és kreativitással megáldott magyar borászok, akik a piacot is tanítják, úgy kísérleteznek különleges borokkal, hogy közben akár nemzetközi trendeket is teremtenek. Erre törekedtem az összes készített borommal én is, például a VinAgora nemzetközi versenyen Champion-díjas Frisch rozémmal. A Frisch családnak egészen új koncepciót szántam: az általában könnyű ivású illatos borokat dűlőszelektáltan, komoly terméskorlátozással készítettem el. Az embereknek tetszik, a szakértőknek is tetszik, talán nem szerénytelenség azt gondolnom, hogy ez is példa lehet az ízlésformálásra. Minden Magyar szőlőből a lehető legjobb borokat kell készíteni, vagy legalább törekedni ezen cél elérésére.

Van más példája is?

Mostanában elhalmoztak díjakkal, így szívesen említem meg 2017-es Villányi Franc-omat is, ami a Magyarországi Németek Országos Borversenyén 725 minta között állta meg a helyét, és kapott Champion-díjat. De a Cabernet Sauvignon és a Syrah tételek is szép eredményeket érnek el külföldön is. A tradicionális vörösborkészítés módja az, hogy a későn szüretelt nagy vörösbort berakták több évre hordóba, majd jó sokáig palackban érlelték, és 6-8-10 évesen dobták piacra, amikor már többnyire a másodlagos és harmadlagos érlelési ízek domináltak a borban. Ezzel szemben a 2017-es franc-om kész gyümölcsbomba: ideális állapotban szüreteltem, és úgy nagy bor, hogy az elsődleges, gyümölcsös jegyek dominálnak benne. Nem véletlen, hogy a Villányi Borversenyen, megelőzve neves pincéket mint a Bock vagy a Gere, a Média bora lett.

Úgy tűnik, hogy nem nagyon tudja már emelni a tétet…

Nem célom a tét emelése. Szeretnék olyan Magyar borokat készíteni, ami valami szépet ad az embereknek. Persze, nem ülök a babérjaimon. Egy hónapon belül elkészül a bio-borászatom, így idén már biobort is fogok termelni, és megpróbálok nagyon ízletes, kénmentes, natúr bort is készíteni!

Legjobb Magyar borok

Bor- és szőlőfajták

Magyar borok- és szőlőfajták a teljesség igénye nélkül:

Arany sárfehér · Tokaji esszencia · Badacsonyi kéknyelű · Balafánt · Bíborkadarka · Budai zöld · Cabernet franc · Cabernet sauvignon · Chardonnay · Csabagyöngye · Cserszegi fűszeres · Csókaszőlő · Ezerfürtű · Ezerjó · Furmint · Hárslevelű · Irsai Olivér · Juhfark · Kadarka · Kékfrankos · Kéknyelű · Kékoportó · Királyleányka · Kövérszőlő · Leányka · Medoc noir · Muskotály · Olaszrizling · Piros bakator · Pozsonyi fehér · Purcsin · Sárfehér · Sauvignon blanc · Szerémi zöld · Szürkebarát · Tokaji aszú · Tokaji szamorodni · Turán · Zöld veltelini · Zweigelt

Borrégiók -Borvidékek

Balatoni Borrégió:

Badacsonyi · Balatonboglári · Balaton-felvidéki · Balatonfüred-Csopaki · Nagy-Somlói · Zalai

Duna:

Csongrádi · Hajós–Bajai · Kunsági Borvidék

Egri:

Bükki · Egri · Mátrai

Észak-dunántúli:

Etyek–Budai · Móri · Neszmélyi · Pannonhalmi · Soproni

Pannon:

Pécsi · Szekszárdi · Tolnai · Villányi

Tokaji:

Tokaji Borvidék

Borfogyasztási kultúra
Kulturált Borfogyasztás
Baleset-megelőzési program

 

Borok, Gyümölcslevek rendelése