Koch Csaba a Magyar Bor Akadémia új elnöke

Tisztújítás
Tisztújítás

Magyar Bor Akadémia tagsága új elnököt választott

A tudományos társaság idén ünnepli alapításának 30. évfordulóját. A kerek jubileum egybeesik az Akadémia elnökségének tisztújításával is, így új lendületet vehet az Akadémia működése.

Az elnökséget a 168 fős tagság választotta meg, az akadémia új elnöke Koch Csaba lett.

Magyar Bor Akadémia lógója

Az elnökség további tagjai:

Dr. Kállay Miklós tiszteletbeli elnök

Taschner Kurt István főtitkár

Balla Géza,

Bock József,

Gálné Dignisz Éva,

Nyitrainé dr. Sárdy Diána,

Nyúlné dr. Pühra Beáta,

Vesztergombi Csaba

Dr. Zelnik József alelnökök

A nemzedékek óta borkészítéssel foglalkozó Koch borászat a Hajós-Bajai és a Villányi borvidéken található.  A borászat 150 hektáron gazdálkodik, 40 fajta minőségi és prémium bort termel. Koch Csaba 2014-ben az Év pincészete díj elismerését, míg 2019-ben az Év Bortermelője és a Legjobb Európai Borászat címet vehette át. A borotai pincészet borai közül kiemelkednek a bioborok, a cserszegi

 fűszeres és a kadarka. Koch Csaba 2013-tól rendes tagja a Magyar Bor Akadémiának, harminc hektárról bio bort, tradicionális champagne típusú pezsgőket és legújabb innovációként frissen préselt gyümölcsleveket is készít.

A Magyar Bor Akadémia - mint társadalmi szervezet - a magyar bor ügyének szolgálatára és képviseletére 1992-ben jött létre.

Alapszabály szerint „az Akadémia célja a magyar szőlészet és borászat tudományos fejlődésének szolgálata, a gazdasági életben elfoglalt helyének erősítése, a bor fogyasztási kultúrájának emelése, a magyar borok és a gasztronómia méltó egymásra találásának elősegítése, a magyar bor és a kultúra kapcsolatának megújítása.”

Az Akadémia jelenleg 131 rendes, 22 tiszteletbeli és 13 örökös tagot számlál. A szőlész-borász társadalom elismert személyiségei mellett tagjai között tudhat művészeket, tudósokat, közéleti szereplőket.

A Magyar Bor Akadémia igyekszik a jószomszédi viszonyt erősíteni a határon túli magyar borász kollégákkal.

A lassan három évtizede egyre nagyobb megbecsülést szerző „Az Év Bortermelője Magyarországon” cím odaítélése és a díjátadó megrendezése kiemelt eseménye az Akadémiának. Emellett „Az Év Boros Kiadványa” pályázatot önállóan, az „Év Pincészete” pályázatot társszervezeteikkel, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsával, valamint a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetségével közösen rendezik évente.

 

Címkék:
Borok, Gyümölcslevek rendelése